Mintaszerűen kezdett gyengülni a forint, de miért?
A csütörtöki hullámszerű forinterősödés után péntek reggel hirtelen intenzív forintgyengülés bontakozott ki. Rávilágítunk ennek hátterére.
A csütörtöki hullámszerű forinterősödés után péntek reggel hirtelen intenzív forintgyengülés bontakozott ki. Rávilágítunk ennek hátterére.
Sokan szeretnének jó időben és jó helyen vásárolni a tőzsdén és kiharapni egy nagyobb falatot az elérhető tőzsdei profit tortájából. Azonban kevesen veszik a fáradságot, hogy kereskedési tervet készítsenek saját maguk számára, legyen szó akár rövidebb vagy hosszabb távról. Legtöbben az őket érő impulzusok alapján, rendszer nélkül kereskednek. Részben ez az oka annak, hogy a legtöbb kereskedő veszteséges.
A péntek délutáni kereskedésben többhavi csúcsra erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, így megnéztük azt, hogy mit mutatnak a grafikonok, azaz van-e még tere a további forinterősödésnek a technikai elemzés alapján.
Bár hétfőn zárva tartottak az amerikai tőzsdék a Memorial Day miatt, ma folytatódik a kereskedés a tengerentúlon, az S&P 500 pedig ostrom alá veheti a lélektanilag, de főleg technikailag is fontos 3 000 pontos szintet. A 200 napos mozgóátlag egy amolyan vízválasztónak tekinthető technikai szempontból, hiszen az elemzők ezt használják a hosszútávú trend beazonosítására.
Itthon és külföldön is sokan kereskednek a devizapiacon, mivel legtöbbször szép vagy akár látványos mozgásokat is látni mind rövid, mind hosszabb távon, így meg lehet találni benne a saját habitusunknak megfelelő stratégiát. Ha Téged is érdekel a devizapárok mozgása, akkor következő online előadásunkon megismerkedhetsz a legfontosabb tudnivalókkal, valamint azzal, hogy mely tényezőkre kell figyelned, hogy hosszú távon is eredményes kereskedő legyél.
7 éve nem látott magasságokba emelkedett az arany ára, miután Jerome Powell Fed elnök lehűtötte kissé az optimista befektetői kedélyeket a gazdaság gyors talpra állása kapcsán. Soha nem látott mennyiségű pénzt nyomtatnak a jegybankok, és óriási gazdasági mentőcsomagokkal sietnek a kormányok a gazdaság megsegítésére. Az egyetlen kérdés, hogy vajon a hatalmas stimulusokat most is büntetlenül megúszhatja a világgazdaság jelentős inflációs következmények nélkül, csakúgy mint 2008-ban?
Fundamentálisan továbbra is nagyon jó sztorinak tűnik aranyat tartani. A koronavírus okozta világgazdasági sokk, és annak várható túlgyógyszerezése ideális terepet jelent az aranyba befektetőknek, nem is beszélve a világ dollártól való függetlenedési tendenciájának várható folytatódásáról. Érdemes lehet a vételekkel kivárni míg megszűnnek a pánikeladások a piacokon, illetve nem ártana, ha egy picit csökkenne az emelkedésre spekuláló piaci szereplők pozícionáltsága.
Napok óta az eddigi történelmi mélypont körül billegett a forint az euróval szemben, ma pedig arra a hírre ütöttek rajta nagyot 342-ről 348-ig, hogy az MNB az összes vállalati hitelnél év végéig törlesztési moratóriumot kezdeményezett. Mivel sosem volt még ilyen gyenge a forint, nehéz fogódzót találni arra a kérdésre, hogy meddig zuhanhat a forint, de azért a technikai elemzés ad néhány támpontot.
A dollár kismértékű gyengülése és a forint erősödése követte a Fed kedd délutáni rendkívüli kamatvágását.
Esti szemináriumunk a grafikonelemzés rejtelmeibe avat be. Vételi és eladási zónákat azonosítunk, és megbeszéljük, hogy a valószínűségeket miként tudja a kereskedő a saját oldalára állítani.
Azzal, hogy ma 339-ig esett a forint az euróval szemben, meggyőzően áttörte az árfolyam a 11 éves trendvonalat és így jelentős tér nyílt ki felfelé az EURHUF előtt. Technikai elemzési alapon könnyen elképzelhető 1-2 hetes távon a 350 körüli euró.
Technikailag egy jelentős támaszhoz érkezett az olaj árfolyama, mely idén már több mint 15 százalékot veszített az értékéből. Túladottá vált a jegyzés, ráadásul nagyon rossz hír érkezett a kínai olajkereslet alakulásáról, ami már nem okozott jelentősebb esést az árfolyamban. Az OPEC+ rendkívüli ülést tarthat, mely esetben további termelés-visszavágásról dönthetnek.
Az EURHUF ma új történelmi csúcsra emelkedett, azaz új mélypontra bukott a forint az euróval szemben. Ennek kapcsán a technikai elemzést hívtuk segítségül, hiszen nincsenek már "fogódzók" a grafikonon.
Decemberben is gyenge volt a finomítás és a petrolkémia, ráadásul az utóbbi még tartósan is nyomott maradhat a jövőben. Az olaj áremelkedése segíti a kutatás-termelés divíziót, azonban nagyobb a valószínűsége annak, hogy az árfolyam a 2800 forintos szintek alá is benézhet.
Kitört az arany a június óta formálódó zászló alakzatból, melynek célárfolyama 1700 dollár fölé mutat. Remek a hangulat a világ tőkepiacain, így felmerül a kérdés, hogyha ilyen körülmények között jól tud teljesíteni az arany, akkor mi lesz, ha borúsabb lesz a hangulat?
Ritka pillanat, amikor mind a fundamentális, mind a technikai faktorok egy irányba mutatnak egy részvény esetén, ráadásul még egy jó kockázat-hozam arány is elérhető lehet jelenleg az Alteo papírjaival.
A forint új történelmi mélypontra gyengült az euróval szemben kedden reggel, ezért áttekintettük, hogy mi várhat a hazai devizára a technikai elemzés alapján.
A Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése után látványosan erősödött a forint a vezető devizákkal szemben és a régiós devizák mezőnyéből is kilógott ez a mozgás, noha a jegybanki döntésben és közleményben nem volt meglepő információ. Megnéztük, hogy mit mutat a technikai elemzés, azaz meddig erősödhet első hullámban a forint.
Online előadásunkon áttekintjük a magyar tőzsdei befektetők által leginkább követett OTP, illetve a forint aktualitásait, vételi és eladási pontokat azonosítunk a grafikonon. Átbeszéljük, hogyan kereskedhetőek le a különféle irányok.
Az elmúlt hetekben relatív erőt mutatott a Magyar Telekom, akkor is emelkedett, amikor a világ vezető részvényindexei estek, ma pedig tovább folytatódott a rali.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Bejelentést tett az IRGC.
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.